2013. július 11., csütörtök

Málnás-kókuszos szelet.



A bőséges málnatermésnek köszönhetően mostanság szinte naponta málnás sütemények kerülnek nálunk terítékre. Több helyen is találkoztam málnás-kókuszos süteménnyel, így aztán megszületett (vagyis kisült) az én változatom is. Ez a sütemény nem túl macerás, viszont nagyon finom, így kezdő háziasszonyok is megpróbálkozhatnak vele, a siker garantált. A málnát pedig ízlés szerint lecserélhetjük  ribizlire, vagy éppen szederre.





Tészta hozzávalói 25 x 38 cm-es tepsihez:


25 dkg liszt
12 dkg margarin
4 db tojássárgája
5 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 cs sütőpor
reszelt citromhéj
2 dl tej
csipet só


A puha margarint keverjük ki a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd egyesével adjuk hozzá a tojássárgákat. Mindegyik hozzáadása után keverjük alaposan össze.

A lisztet keverjük össze a sütőporral és egy csipet sóval, majd szitáljuk hozzá a masszához.  Ezután alaposan keverjük össze, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tejet. Addig keverjük, hogy egy sima állagú masszát kapjunk.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd öntsük bele a masszát. Ezután egy spatulával egyenletesen simítsuk el a tepsiben.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 20-25 percig, hogy szép világos zsemleszínű legyen a tészta. (én légkeverésnél 150 fokon, 25 percig sütöttem)

Ameddig a tészta sül, készítsük el a tölteléket.





Töltelék hozzávalói:

60 dkg málna
4 db tojásfehérje
20 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
10 dkg kókuszreszelék


A málnát tegyük bele egy szűrőbe, és alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le.

A tojások fehérjét kezdjük el habbá verni, majd amikor már kezd kifehéredni kanalanként adjuk hozzá a porcukrot, és a vaníliás cukrot. Addig verjük, még egy közepesen kemény habot kapunk. 

A közepesen kemény habhoz először óvatosan keverjük hozzá a kókuszreszeléket, majd az alaposan lecsepegtetett málnát.
Ezután a málnás-kókuszos habot kenjük rá az elősütött tészta tetejére, majd egyenletesen simítsuk el.

Helyezzük vissza a sütőbe, majd 30-35 perc alatt süssük a tetejét szép világos színűre.(én amikor visszahelyeztem a sütőbe, kicsit lejjebb vettem a hőfokot, hogy a hab szép lassan száradjon meg a tésztán)
A sütési idő leteltével kapcsoljuk ki a sütőt, majd résnyire nyissuk ki az ajtaját, és úgy hagyjuk langyosra hűlni a süteményt.
Ezután vegyük ki a sütőből, majd a tepsiben hűtsük ki egészen.

Tálalás előtt a sütemény tetejét ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, majd szeleteljük fel.

3 megjegyzés:

  1. Delicioso y muy lindo color me llevo varios cuadradaos me encanta,saludos y abrazos.

    VálaszTörlés
  2. Csodásan sikerült a málna szeleted. Imádom a friss málnát, csak nagyon drága itt, de lehet fagyasztva is venni ami sokkal olcsóbb.Azért használom én csak diszesen, de a töltésben okvetlen a fagyasztottat használom! Hü de szeretném ezt a finom szeletet, ami nagyon csábit! Puszillak

    VálaszTörlés