2013. március 27., szerda

Krémsajtos citromgolyók.



 Kedvenc receptes könyvemben találtam rá a "Krémsajtos citromgolyók"-ra. Mivel ez a recept megint nagyon egyszerűen elkészíthető bonbonféleség, (a csokoládés kekszgombócokhoz hasonlóan) így akár a húsvéti ünnepekre is ajánlani tudom. Az ünnep előtt néhány nappal, akár már ma is elkészíthető, és a hűtőben jól lezárt dobozban tárolhatjuk. A citrom ízesítésű tésztát összegyúrtam a mascarponés krémmel, így egy citromízű, krémes masszát kaptam, melyből golyókat formáltam. Ezután a fehér csokoládét sárga ételfestékkel összekeverve olvasztottam fel, majd bevontam vele az elkészült golyókat. A citromos íz, és a fehér csokoládé nagyon jól kiegészítették egymást. A húsvéti locsolóink pedig biztosan szívesen fogadják majd a piros tojás helyett ezeket az ízletes citromgolyókat.






 Citromos tészta hozzávalói 12-14 db-hoz:

6 dkg vaj
7 dkg porcukor
6 dkg liszt
1 kisebb tojás
1 citrom leve és héja
1/4 cs sütőpor


Keverjük az olvasztott vajat a porcukorral jó habosra, majd keverjük hozzá az egész tojást, a citromlevet, és a citrom reszelt héját.
Ezután szitáljuk hozzá a sütőporral összekevert lisztet, majd keverjük sűrű, sima masszává.

Egy 20 cm-es tortaformát vajazzunk és lisztezzünk ki, majd öntsük bele a masszát. (én szilikonos formába sütöttem, így csak vékonyan kikentem vajjal)

Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük a tésztát kb. 20 percig, tűpróbáig.
Ezután vegyük ki a sütőből, helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.







Krémsajtos töltelék hozzávalói:

5 dkg vaj
10 dkg mascarpone (v. krémsajt)
8 dkg porcukor
1/2 tk vaníliaaroma


A vajat és a mascarponét keverjük alaposan össze, majd adjuk hozzá a porcukrot és a vaníliaaromát, majd keverjük simára. 
Ezután tegyük be a hűtőbe, hogy egy kicsit megdermedjen a krém.






A teljesen kihűlt tésztát tépkedjük apró darabokra egy nagyobb tálba, majd tegyünk hozzá néhány kanál krémet, és kezdjük el összegyúrni. A többi krémet apránként adjuk hozzá, hogy egy puha, gyurmaszerű masszát kapjunk. (lehet nem kell majd hozzá az összes krém!!!)

Ezután az összegyúrt masszából, formázzunk golyókat, majd tegyük be pár órára a hűtőbe, hogy kellően megdermedjenek a golyók. (akár egész éjszakára is a hűtőben hagyhatjuk)


Csokoládés bevonat hozzávalói:

2 tábla fehér csokoládé
sárga ételfesték


A csokoládét tördeljük bele egy fém tálba, nyomjunk hozzá egy kevés ételfestéket, majd vízgőz fölött olvasszuk fel. (az ételfestéket apránként adagoljuk hozzá, még el nem érjük a kívánt színt)

A hűtőből kivett golyókat ezután vonjuk be a csokoládéval, majd helyezzük sütőpapírra, és hagyjuk teljesen megszáradni.

Légmentesen lezárt dobozban akár két hétig is tárolhatjuk az elkészült golyókat.

4 megjegyzés:

  1. Jaj, micsoda guszta kis sütikék :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszták! A múltkor én is ebből a könyvből sütöttek a kókuszos krémsajtos-at cake pops-nak :)

    VálaszTörlés
  3. De cukik! Nehogy elkövessem őket Húsvétra...Szuper!És a kép is!

    VálaszTörlés
  4. -a golyóknak mindegy, hogy húsvét, vagy karácsony! :)
    Jó kis recept!

    VálaszTörlés